Amikor meglett az első gyerekünk és az életem másról se szólt, mint éjjel-nappal róla, fel nem foghattam, hogy miért akarhat valaki második gyereket (mint pl. az apja-az első perctől kezdve). Hova? Mikor? Vele ki fog foglalkozni?...stb. Ez időtájt elbeszélgettem egy háromgyerekes rokonommal, neki van egy teóriája a dologról: cseperedik a kicsi, elkezdenek jönni a visszajelzések (Szejetlek), már egy kis időt hajlandó lesz mással is eltölteni, zabálnivalóan édes lesz és egyszer csak felmerül az igényed, hogy "még egy ilyet!". Össze is jön, várandós vagy, mindenki szeret mindenkit, mosolyognak rád az emberek az utcán, a világ egy nagy idill, aztán eljön a szülés pillanata, ott leszel a szülőszobán és minden, ami az elsőnél szívás volt, ESZEDBE FOG JUTNI!!! De onnan már nincs visszaút...És tényleg. Szóról szóra.
Mi köze ennek a bevezetőnek a bloghoz? Természetesen a párhuzam a fent említettek és a befőzés között. Az utolsó befőzés óta eltelt egy év. Mindent elfelejtettem. Aztán amikor idén kimentem a pincéhez, leszedtem összesen kb. 35-40 kg illatos paradicsomot, nem volt kérdés, hogy ezt bizony be kell főzni, hogy legyen télen is egy kis darab a nyárból.. Különben is, a befőzés nem nagy ördöngösség (ilyenkor a memóriám törli az icipici konyhát benne az elviselhetetlen hőséggel és a két kisgyereket, akik még egyáltalán nem önellátóak). Böngésztem a netet ilyen-olyan receptért, pofonegyszerűnek tűnt minden (utólag rájöttem, azért, mert a befőzés tele van olyan szakszavakkal, amik egy parányi szóval kifejeznek annyi munkát, amibe bele lehet gebedni: pl. "hámozd meg a paradicsomokat", "szeleteld fel őket", vagy "öntsd steril üvegekbe" - utóbbi kifejezésben van kétszeres szorzó is:)
Nem részletezném, nekikezdtem, volt ott vér, veríték és a végén már majdnem könnyek is, de végül kész lett. Most már ott díszeleg a kamra polcain az olaszos bazsalikomos paradicsomszósz, a lecsó és a ketchup is (utóbbi csak azért, mert azzal áltattam magam, hogy ha szűrőn kell átnyomkodni valamit, az sokkal könnyebb, mint igaziból, passzírozóval átpasszírozni...Nem, nem az. Az csak egy szinonima.)
Konklúzió? Van, persze, ilyet soha többet. Vagy legalábbis egy évig nem. Csak ha lesz valami friss zöldség vagy gyümölcs, amit el lehet tenni...
(Gyerekügyben persze szintén megbékélt a lelkem: az első pár hónapban tényleg akadt bőven embert próbáló időszak a két gyerkőccel és a mai napig van olyan, hogy mindhárman egyszerre vagyunk rossz passzban, de már rég elfelejtettem mindent, ami igazán szívás volt és nap mint nap rengeteg a visszajelzés, ami bizonyítja, hogy a gyerekeink életünk legjobb "ötletei" voltak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése