Sokáig tépelődtem ezen a bejegyzésen. Az a módszerem, hogy különböző háztartási robotmunkák közben kigondolom az írnivalót, amit aztán idekerül. Még kb. 10 átírás után végleges-szerűen.
Eredetileg lelkizni akartam egy kicsit: írni arról, hogy mekkora öröm/eufória/büszkeség az, ha egy kisgyerek születik a családba és mekkora bánat/keserűség/hiány/nincsrájószó az, hogy egy szeretett Nagyszülő elmegy örökre. Aztán rájöttem, hogy erről írni egyáltalán nem könnyű és én ennyire nem is vagyok közösségi ember: nem tudok mindent megosztani. Talán majd apró, ideillő részleteket. Idővel. Nem most. Erre a pár sorra is csak azért van szükség, hogy látszódjon: a blog mögött is csak egy EMBER van. Érző fajta.
Félig tél lett (mert azért azt látjuk, hogy ez nem az igazi), és a pincénkkel nem sok újdonság történik: G és L kirakták a madáretetőt, amit L kapott az Öcsémtől karácsonyra (persze úgy indult, hogy az Öcsém beszerezte a hozzávalókat, mondván egy ilyen madáretetőt bárki össze tud barkácsolni, aztán végül is még az alkotómunka megkezdése előtt vett egy készet, mert "annyira olcsó volt" :-). Kapanyélék blogján olvastam, hogy a dolog nem ilyen egyszerű: nem elég csak odaaggatni egy kajával töltött madáretető...Valahogy úgy működik, mint a Kishercegnél: felelős leszel azért, akit megszelidítettél: ha már egyszer odaszoktattad a madarakat, FOLYAMATOSAN etetned kell őket, mert különben megszokják, hogy van kaja, rájárnak és ha nem lesz, éhen halnak!!! Nagyon durva, mindenesetre nem merünk kockáztatni, ezért a madáretető rendszeres feltöltés alatt áll.
Itthon G hivatalosan is zöld utat adott a befőttek, lekvárok, ilyesmik fogyasztásához, konkrétan ezzel a mondattal: "Atyaúristen, még ennyi minden van itt???Kezdjük el enni, mert ránkrohad!!!". Elkezdtük tehát enni. Most is sül a marhapörkölt, nem hagyományosan, Pataki tálban, alatta a saját lecsónkkal.
Dacára annak, hogy még csak "öt perce" vagyok "Befőző", már most van egy kis tapasztalatom, amiből igyekszem tanulni:
1. Ennyi lekvárra nincs igény. A szilva jöhet, a klasszikus sárgabarack szintén (az Öcsém szerint ez utóbbi A Lekvár. a többi nem.). Egyéb lekvárfajtákból csak keveset és azt is pici üvegekben kell eltenni.
2. Befőttre (vagy más néven: dunsztra) elég nagy az igény. L mindenevő: cseresznye, meggy, barack, körte (a körtéből a citrom:-), szilva. Szóval, minden jöhet. Emlékszem, gyerekkoromban, amikor a nagyszüleimnél voltunk, a bőséges vacsora után Mama mindig kérés nélkül behozott egy 10(?) literes (nagyon nagy) üveg "Sándor barackot" (héjastul eltett őszibarack), hogy együnk. Akkor eszegettem ugyan, illemből (ha-ha),de nem rajongtam.(Mondjuk éhes se voltam) Most mit nem adnék egy olyan üveg barackért...
3. A lecsó és paradicsomszósz maradhatnak, mert mindenre jók, fogynak rendesen.
4. Paradicsomlét muszáj lesz csinálnom, mert rengeteget elfogyasztunk (bár lehet, hogy beszállok inkább Anyuhoz. Vagy úgy lesz, mint általában: nem kell beszállni, csak adnak:-)
5. A kritikus pont: savanyúság. Vecsési káposztát mindenképp szeretnék (már most van jelentkező a taposásra;-). Meg egy nagy hordóban olyan savanyúságot, aminek megcsináljuk az alaplevét, és tavasztól őszig lehet feltölteni és állandóan enni. Persze a pincénél lenne. Ha itthon akarnék ilyen hordókat valamit ki kellene pakolnunk a lakásból, hogy legyen helyük. Például a hűtőt. Vagy az étkezőasztalunkat. Vagy az ágyunkat.
6. Mivel az életemben jelen pillanatban egyetlen igazán fontos dolog van (Család), ebből következik egy szintén nagyon fontos dologra való, már-már közhelyes igény (Egészség), ezért idén igyekszem mindent a lehető legegészségesebb formában eltenni. Lelkesedésem töretlen. Bár a család kétkedve tekint a dologra ("ha nem teszel bele cukrot, a színe se lesz olyan"), én küzdök.
G azt mondta, 2012. a Mi Évünk lesz. Ránk férne. Legyen Mindenkire igaz a Fonográf-idézet:
"Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink."
Lesznek még szép napjaink."
