Elég hideg van már? (V)

Szerintem igen. Van egy pár jel, ami arra utal, hogy itt a HIDEG.

Példálóznék:

1. Meg vagyok fázva. Nagyon. Nem csak én, de az egész család. Az egész télre szánt méz-adagunkat feléltük pár nap alatt mézes tea formájában. Nagyon sok gyógyszert, vitamint és miegymást szedünk.

2. A helybéli kemény bicajosok közül egy-kettő már sapkát húzott. (A tősgyökeres helyi bicajosok fanatikusok: egy kis hóvihar vagy mínusz tizenpár fok nem hatja meg őket.)

3. A bölcsiben hópihéket vágnak ki papírból a gyerekek.

4. A kocsiban kizárólag karácsonyi gyerekzenét hallgatunk (nem tudom, miért, hiszen mindegyiket kívülről fújjuk).

5. A (fűtetlen) parkolóban állomásozó gépjárművünknél a komfortos induláshoz szorosan kapcsolódik a jégoldó-jégkaparó-járatás hármasa.

6. G is sapkát húzott:-)

Hogy miért is fontos ez? (Mármint a hőmérséklet.) Kizárólag azért, mert G kategorikusan kijelentette: a kamránkban fáradtságos munkával felhalmozott befőttekhez, szószokhoz, lekvárokhoz csak akkor lehet hozzányúlni (értsd: fogyasztani), ha már hideg van.Október végén felbontottam egy üveg saját lecsót és csúnya nézések kereszttüzében találtam magam.

Mondjuk, az idei (első igazi) befőzésünk tényleg elég fáradtságosra sikerült. Egyrészt a konyhánk tökéletesen alkalmatlan (pici), a hőmérséklet pedig egész nyáron nagyon magas volt a lakásban. Nem is terveztük mi ezt az eltevés-dolgot, csak hát amikor megvettük a pincét, akkor volt egy kis saját gyümölcsünk is, plusz több szomszéd "örökbe fogadott" minket (szerencsétleneket) és adtak ezt-azt. Ezt az évet én kísérletnek fogtam fel, igyekeztem minél kevesebb tartósítószerrel (vagy teljesen anélkül) eltenni a dolgokat.

Az egész úgy indult, hogy volt egy kis saját meggyünk. Csináltam pár üveg befőttet. Magosat és mag nélkülit. L imádja. Annyiban tér el a hagyományostól, hogy a kupak alá, két réteg celofán közé tettem tartósítószert. Állítólag az a cél, hogy a bacik ne jussanak be az üvegbe és erre tökéletesen jó ez a módszer.

(A "mennyi cukrot?" kérdésre Anyukámtól kértem választ. "Hááát, olyan kb...., amennyire édesen szeretitek." Köszi, Anyu. Róla és rólam tudni kell, hogy nagyban különbözünk  étel-készítésileg,  mert én recept alapján főzök, Ő pedig lazábban kezeli a számadatokat. Biztos a rutin miatt. Látja, hogy mikor jó valami. Ezért is jó, ha Tőle kérek segítséget, mert ilyeneket mond: "látni fogod, mikor jó" (nem látom), "amennyit felvesz" (szerintem annyit vesz fel, amennyit beleöntök:-), olyan "nokedlitészta-állagú legyen" (jó. és a nokedlitészta???). Már Anyu is rájött, hogy nekem konkrétabb dolgokra van szükségem, ezért mostanában - megnyugtatásomra - ilyeneket mond: "22 deka liszt" vagy "18 deka vaj" vagy "130 ml víz". Természetesen ezek találomra saccolt számadatok, de azért rendszerint be szoktak jönni.)

A meggyek után szólt a szomszéd, hogy az óriás fekete-cseresznyét termő fájukról ők már mindent leszedtek, amit akartak, de még így is van bőven, ha kell, szedjünk magunknak, amennyit csak akarunk. Jó, persze, leszedjük, köszönjük. Azért is akartam fekete-cserit, mert G egyszer próbafőzőként szerepelt a Stahl-magazinban, ahol a recepthez ilyen dzsem kellett. Nem volt könnyű felkutatni sem, finom is volt és állítólag nagyon egészséges. Szóval, lett befőtt és dzsem is.

Eztán G papájáék pincéjénél több magára hagyott, terméssel teli körtefa hívogatott minket. Jó, persze, leszedjük, köszönjük. Csináltam belőle dzsemet (olyat, ami le van turmixolva almával - isteni lett) és körtebefőttet. Utóbbinál kicsit elakadtam, mert mindenki azt mondta, hogy kén/kénlap nélkül be fog barnulni. Hát, megpróbáltam nélküle, picit elkezdett ugyan barnulni, de az egyik óriás üveggel G és L már elfogyasztották. Nem panaszkodtak. Ezt majd még továbbfejlesztem.

Következett a szilva. A szomszédok szerint a mi szilvafánk nagyon finom szilvát terem. Nosza, szedjük, süssünk sütőben szilvalekvárt. Az egyébként is dög meleg lakásban sikerült még pár fokot megemelni a hőmérsékletet azzal, hogy 6-7 órát sült a cucc egy óriáslábasban a sütőben. A baj csak az volt, hogy rengeteg szilvából (kb. 12-13 kg) elég kevés lekvár lett (3 üveg) és az is nagyon édes, mert tettem hozzá egy kis cukrot, pedig ehhez nem kellett volna, annyira édes volt a szilva is. Felbuzdultam a dolgon, és gyorsan vettünk a zöldségesben újabb 10 kg szilvát, amit szintén megsütöttem. Persze ez alapból nem volt olyan édes, mint a miénk, tehát kellett a cukor, de összességében jó lett. Ezután hangzott el először, hogy ennyi befőzés elég is volt erre a nyárra.

Aztán jöttek az óriás, mutáns paradicsomok. Nagyon édesek, minimális maggal Állítólag eltenni valók. Szólt megint a szomszéd, hogy ők elrakták a hetvenpár üveg paradicsomlevet, már nem szórakoznak vele, szedjük le, ha akarjuk. Mivel imádjuk a paradicsomot minden formában (L egy időben mondjuk kizárólag a magjait ette meg): jó, persze, leszedjük, köszönjük. Csináltunk egy csomó üveg szószt: a hámozott, szeletelt paradicsomot összevagdostuk, só, bors, esetleg zeller és bazsalikom. Főzni két-három órát rotyogósan, aztán eltenni üvegbe. Ebből is bontottunk már fel, tiszta nyáríze van. Csak összekeverjük a frissen kifőzött tésztával  (ha flancolunk, még sajtot is reszelünk rá és mindenki imádja). Azóta a bolti szószok és ketchupok mellett  szósz-sznobként vonulunk el és még rájuk is legyintünk.  (Anyut is felbuzdítottam: ilyen szószt kell főzni, nagyon egyszerű, nagyon finom...stb. Neki kicsit munkaigényesebb volt, mert több láda koktélparadicsomot dolgozott fel hozzá. Biztos azt is jó volt pucolni.) Ezután már végleg kijelentettük: elég volt a befőzésből.

Aztán emlékszem, én mondtam G-nek, hogy ha már úgyis megy ki a pincéhez, kérdezze meg a szomszédoktól, van-e még fölösleges paradicsomjuk, max. egy-két kg és ha igen, veszünk hozzá egy kis paprikát, hogy legyen egy kis lecsónk is. Aztán G hazajött. Volt még paradicsomjuk. Adtak is. Egy zsákban hozta haza. Kb. 15 kg-t. Vettünk hozzá tizenkiló paprikát is és megindult a sorozatgyártás. Mindez úgy, hogy közben fürdőszoba-felújítás alatt álltunk, tisztálkodni csak esténként lehetett, és az a nap volt a nyár legmelegebb napja. 41 fok!  Annál jobban ezen a nyáron soha nem izzadtunk:-) 14 üveg lecsó lett végül. Finom is, de itt tényleg abbahagytuk.

Az a baj a befőzéssel, hogy nem olyan, hogy kaptunk egy kis gyümölcsöt? szuper, akkor majd 2 hét múlva elrakjuk, hanem mindent azonnal kell, hogy egészséges zöldség-gyümölcsből készüljenek a téli finomságok.

Amire én már nem tudtam rávenni magam: 1. paradicsomlé (nem. sajnos a passzírozáshoz még nem vagyok elég elszánt. G szerette volna, de lebeszéltem, mert én már láttam olyat közelről ;-) Majd kérünk Anyuéktól meg Anyósoméktól. 2. Savanyúságok. Majd jövőre. Addig kérünk a fent említett forrásoktól.

A következő évben máshogy szeretnénk az "eltevést" végrehajtani. A pincénél van egy működőképes gáztűzhely, ha máshogy nem, majd viszünk csapvizet és minden ilyen jellegű melót ott fogunk megcsinálni. És az elkészült üveges csodákat is kint a pincénél fogjuk tárolni, nem pedig az egy négyzetméteres kamránkban.

No meg lesznek különlegességek is, de erről majd akkor, ha ideje lesz.

Szombaton még megyünk ki pincézni. Kaptunk málnatöveket Jóska papától, azokat ültetjük el. Szerintem már elég hideg van ehhez, de Anyu szerint nem lesz semmi bajuk, mert ezek már úgyis alszanak...

Végezetül itt van pár hideg kép a birtokról. Mert hideg van. Eléggé.

Sövénydér

Fadér

Szőlőmaradvány (jéghideg. mézédes. mazsola)

Szomszéd diók

Csináljunk bort! (G)

Már rég írtam. Arra gondoltam, elmesélem a borkészítés csínját-bínját (persze fingom sincs róla, de azért megpróbáltam.....értékeljétek!!!!)
Először is kezdjük ott, hogy összesen 148 tőke szőlő van a birtokon. Megszámoltam. Ebből 140 tőke kordonon (rizling félék-majd egyszer nagy vagányan felfogadok egy szakértőt, aki majd tőkéről-tőkére megmondja nekem, milyen szőlők is ezek, hadd nézzenek a szomszédok, hogy tudnak ezek a fiatalok itt pompáskodni:-), és a maradék 8 tőkéből 5 alsó művelésű,

3 pedig igen régi tőke, a házikó előtt lévő kis féltetőt beterítő lugason

(milyen szépen rotyog alatta a harcsapörkölt:-).

Sajnos, egyéb jellegű elfoglaltságaim miatt jobbnak láttuk, ha az első évben segítséget veszünk igénybe szüretkor. Azért mondom, hogy sajnos, mert ennek az lett a vége, hogy megállapodtam a szomszéddal: 60 liter borér' cserébe leszüretelheti a kordonos tőkéket, és a többi az övé. Piszok nagy bizniszmen vagyok, mi? Na, sohatöbbé....

Mikor rájöttem, hogy mekkora balek vagyok (bár akkor már mindegy volt, mert sajnos én mindig tartom a szavam) vettem a piacon a műanyagosnál egy 40 literes kishordót. Fogtam magam, kimentem egy fülledt szeptemberi estén, és leszüreteltem a maradék 8 tőkét (azt nem említettem, hogy ezeken mézédes csemegeszőlők vannak). Lebogyóztam, aztán jól szétnyomkodtam a szemeket, beleöntöttem a szomszédnénitől kapott 2 liter piros mustot is, aztán jóccaka, betettem a pincébe, és forrjál gazdagon!

Két hétre rá kimentem, átfejtettem egy 10 literes üvegbe az egészet (kb. annyi lett), és azóta hagyom pihenni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kiválóan elbizniszelt szőlőmben azért találtam két tőke kék szőlőt, ezt is hozzátettem a csemegéhez, hadd színezze, mivel az elképzelésem az volt, hogy valami rozé jellegűt csinálok, mer' az jó sznob.

Miközben ezeket írom, arra gondolok, hogy Úristen, ha egyszer ezt egy borász elolvassa véletlenül, kb. azt gondolja, hogy ki ez a F.SZ???? Csak az vígasztal, hogy mire ez a blog ennyire olvasott lesz, már én is másképp fogom csinálni a dolgokat.

Azért azt leszögezem, konkrét elképzelésem van arról, hogy milyen saját bort szeretnék, és valami csodával határos módon ami a fent említett műveletsorból lett, eléggé hasonlít is rá. Gyönyörű színe van (bár még kissé opálos), iszonyat nagyot üt-gondolom-hehehe (azért nem sajnáltam a cukrot belőle, kb. az 5-szörösét tettem a "kívánt" mennyiségnek, számításaim szerint kb. 18% az alkoholtartalom), és érződik benne a '89-es NDK gyártmányú felfújható karúszó zamata is (egy barátomtól idéztem-szintén kezdő borász).

Íme, a cucc (a szifont 300-ért vettem a mohácsi vásáron):

Na, nyomok is egy fröccsikét belőle!

Ja, és ha bárki ezek alapján szeretne nekilátni a borászkodásnak.......hát EGÉSZSÉGÉRE!!!

Hétköznapok és gyümölcsfák (V)

Ó, hát nincs ez a blog elhanyagolva, csak épp rám tört a bolondéria. Hormonok vagy mittudomén. Szóval, az elmúlt héten nem igazán sikerült éjjel 1 előtt lefeküdnöm. Konkrétan a konyhában találtak rám a következő napok...Nem tudom, mi van velem: a terhesség zavarta meg a tudatomat vagy az, hogy amikor majd szülök, három (!) napig nem leszek itthon vagy esetleg az, hogy G holnaptól egy másik városba jár majd dolgozni és nem tud napközben hazaugrani. Segíteni. Beszélni. Enni. Csak úgy.

Szóval, az okok bizonytalanok, de az biztos: a hidegháborúra készülök. Élelmiszereket halmozok, készételeket gyártok. Hétvégén a Húgom is segített: gondolom, teljesen átlagos, hogy két fiatal nő szombaton éjfélkor még szilvás gombócokat gyárt a konyhában. ( muszáj annyit csinálni, hogy a mélyhűtőbe is jusson, mert - ATYAÉG, belegondolni is rossz, de - milyen asszony az, akinek nincs a mélyhűtőjében fagyasztott szilvás gombóc??!? (talán normális.)

Vagy egy másik este, amikor olyat csináltam, amit még soha: az egész mélyhűtőt kipakoltam, vadul címkéztem, listát készítettem a tartalmáról és a hiányzó dolgokról (jelzem: a hűtő tele van). Akadt egy -két dolog, ami nem fért vissza: így - szintén éjfélkor - gyorsan csináltam kb. 2 kiló málnából lekvárt (nyugalom, csak a feléből passzíroztam ki a magokat, elvégre nem vagyok teljesen hülye!). 

És szintén egy késői órában grissiniket sodorgattam (ezek azok az olasz óriásropik), mert a bölcsiben mondták, hogy lehet vinni a tízóraira valami rágcsálnivalót a gyümölcsléhez (mondjuk ők zacskós kukóra - vagy más néven kukira - gondoltak, de hát milyen szívtelen anya visz ilyet a kisgyerekeknek a bölcsibe?? ). Ennél a grissini-sütős esetnél G kijött a konyhába és mondott valami olyasmit, hogy mindig kitalálok magamnak valami hülyeséget, nem vagyok normális, mért nem pihenek..stb. majd visszament és tovább tologatta a bútorokat a szobában, amit épp átrendezett. Nem volt hiteles:-)

A pincénket sem hanyagoljuk el persze eközben. A gyümölcsfákról még nem is írtam, pedig azokat is elültettük. Vagyis a fiúk. G, a bátyja és a fák nevelője, a 60+-os "M". Az, hogy M és G egy hullámhosszon vannak, az 5. percben derült ki: amikor kipakolták az ültetendő fákat a kocsiból. És a pontosan egyformára vágott támasztókarókat. És a kötözőanyagot (nem mértem, de tutira egyenlő hosszúságúak voltak). Tudtam, hogy G csípi ezt a precizitást.

Persze volt egy kis derültség, mikor A és M meglátták a pontosan kivitelezett 50x50x50-es gödröket. Szerintem kisebb és kevésbé precíz lyukakra gondoltak, de ebbe is elfértek a fák:-)

Íme a végeredmény:
Ami volt a pincénél:
-3 meggyfa
-1 mandulafa
-1 szilvafa
-1 béna birs (azért béna, mert csak rohadt birseket termett idén és azért is, mert állítólag nem is igazi fa, hanem csak úgy mindenféle precizitás nélkül odanőtt. Lehet, hogy ki is kell vágni:-(

A szomszéd telkén áll egy kicsi, sárga ringlószilvát termő fa is. Nyáron 2, azaz kettő darabot leszedtem róla L-nek, mert nagyon-nagyon szerette volna és egy kisgyerekre nem haragudhat senki. Aztán kicsit csalódottak voltunk, mikor az ősz beálltával egyszer csak kimentünk és láttuk, hogy az összes lepotyogott a földre és elkezdtek rohadni. Igazán leszedhette volna a szomszéd. Vagy szólhatott volna és mi szívesen leszedjük, nem vész kárba. Aztán jött a szomszéd, beszélgettek G-vel és kiderült: a fa nem az övé, hanem a miénk. No comment.

Az új telepítésű fák:
- 1 pirosbelű dió (Aputól van. G ültette el és eléggé kikészült, mikor L véletlenül letört róla egy kis ágat. És mivel a gyerek nem lehet hibás, én lettem kinevezve annak. De a fa jól van.)
- 1 meggyfa ( Teri néni, a szomszéd adta. Állítólag nem kell permetezni és óriási meggyek lesznek rajta.)
- 7 almafa (Annyit tudunk róluk, hogy az egyik golden.)
- 2 cseresznyefa (1 nagyobb, ami jövőre már teremni fog. A másik igazából 2 kicsi, majd szét is lehet őket ültetni.)
- 4 körtefa (A legszélső egy állítólagos Kati nénitől származik és állítólagosan 1,2 kilós körték lesznek rajta. Ámen.)
- 2 kajszibarack
- 4 őszibarack.

 Ennyi. Összesen 28 fa. L alig várja, hogy gyümölcsöt ehessen a fákról, én alig várom, hogy különböző tartósítószermentes lekvár, befőtt...stb. eltevési módokat próbálhassak ki, G pedig alig várja, hogy műanyag hordókat tölthessen meg cefrével. Pálinkának. A fontossági sorrend is ez, úgyhogy majd jövőre meglátjuk, kinek mi jut, marad-e a hordókba valami.

A veteményesben a legutóbbi bejegyzés óta nagy dolgok nem történtek: mákmagot nem tudtam már sehol venni (de egy nagy kertészeti áruház rendelési könyvében fennmarad a nevem és a mákmag-igényem), de A-tól még kaptam huszonpár fejessaláta-palántát, amit a Húgom, L és én együttes erővel elültettünk a gyümölcsfák köré.

A Húgomról csak annyit: szerintem csak megszánt a nagy hasam és a szuszogásom miatt, azért segített. Ajánlgattuk neki, hogy jövőre is van itt helye a dolgos kis kezeinek, de szerintem kb. 5 évre előre kimerítette a kerti munka keretét:-D

Közben eljött megnézni minket a pincénél egy baráti pár, ahol a srác képben van építészet-ügyileg és ő mondta, hogy szerinte keressünk (majd ő is keres) egy öreg kőművest, egy igazi szakit és akkor az épület rendbetételét rengeteg munkával és viszonylag kevés pénzzel "megúszhatjuk". Ez persze csak jövőre lesz aktuális.

Szóval, a terület lassan készen áll a téli üzemmódra.

Kiderült, hogy van még mit csinálnunk, hiszen a cinkéknek még nem is építettünk madáretetőt...

Őszi veteményezés, (nem) úgy, ahogy én elképzeltem (V)

Szóval, ha már van egy kis szabályosan felásott földünk és szép, hosszú, meleg, viszonylag fagyszegény őszünk, nyilván vérszemet kaptam: amit lehet, vessünk-ültessünk el, hogy tavaszra már nagyon menők lehessünk a saját magunk termelte áruval. Nyamm-nyamm. (G szabad kezet adott a veteményes kialakításában.)

Volt egy saját elképzelésem: buja kert, kör, ovális és háromszögletű ágyásokkal és tele színekkel, kicsit dzsumbuj, meg ilyesmi.

Aztán eljött a szombat és kivonultunk a helyszínre gyümölcsfaültetés címén. L-t leadtuk, mert bár imád kint lenni a pincénél, most cél volt, hogy haladjunk. A gyümölcsfákat kedves ismerősünk nevelgette nekünk. Ő egy 60+ férfi, aki a saját, -  miénknél többször nagyobb - tanyájára minden nap(!) kimegy bicajjal (16 km!) és az egész növénytermesztés a kisujjában van. Asszonykája hasonló adottságokkal rendelkezik, reggeltől estig dolgozik. És mindkettő végtelenül szerény. Az ő tanácsaikra lehet adni, mert egyrészt láttuk, hogy ők is művelik a földet és van eredménye, másrészt sosem tukmálják a véleményüket, hanem ha kérdezzük, elmondják, vagy épp javaslatot tesznek. (Egyszer majd írok egy bejegyzést az összes kért és kéretlen tanácsadónkról: a szakértő típusokról, a hasznos tanácsokról, a haszontalanokról, a fikázódókról és a "kellett volna" emlegetőiről.)

Szóval, a "fiúk" gyümölcsfát ültettek, mi pedig az Asszonykával (nevezzük "A"-nak) megnéztük a veteményesemet. Ahova már egy-két dolgot elültettem: konkrétan a balkonládánkból a folyton termő epreinket, spenótmagokat (bár csak az e heti Nők lapjában írta Bálint gazda, hogy új-zélandi magok kellettek volna, de már késő!!), vöröshagymát (ezt a piacon vettem, egy néni mondta, hogy még lehet ilyeneket földbe dugdosni, de a Mamám szerint ki fog fagyni az egész...Majd tavasszal jelentek róla.), fokhagymát. Aztán ennyi.

"A" szemrevételezte az eddigi művemet, megdícsért, de mondta, hogy szerinte egy minimális rendszer/logika azért kellene bele, ha nem akarom rommá szívatni magam a gondozásával. Mert 2 gyerek mellett nem lesz olyan egyszerű gyomlálgatni napokig. (ja, talán ezt még nem említettem: jövőre már négyen leszünk:-) A már eldugdosott vöröshagymákat pedig még mélyebbre kellene nyomni, nem jó az, ha kilátszanak, mert megfagynak. (kösz, Jamie Oliver és vidéki konyha. Ő mondta, hogy látszódjon ki a dughagyma. Mondjuk lehet, hogy az ő földjén nemigen vannak nagy fagyok, de attól még nem kell összezavarni a kezdő veteményezőket.)

Új elképzelés kellett. Kis rendszer. Sorok, ágyások. A sorok átlagtávolsága kb. 20 cm. Egy ágyás durván 7 sorból áll. Nem kell mindent annyira egymásra ültetni, inkább kevesebb dolgot nagyobb távolságra, hogy lehessen közte kapálni és ne kelljen gugiban húzogatni napokig a gyomokat. Kaptam még eperpalántákat, azokat igyekeztünk a meglévő eprek közelébe ültetni (logika!). Hozott még icipici fokhagymát is, elvetettük egy sorba (sorvezetővel, hogy egyenesnek nézzen ki..), nem mondanám, hogy 100%-ig világos, hogy ebből mi lesz tavaszra: valami zöld hajtások, amiket mindenhez fel lehet használni fokhagymaként, de nem a gumó, ami a zöldségesben van (majd jól megnézem a végeredményt). Aztán elültettünk még vöröshagymát is, olyat, ami bokorszerűen néz ki, mintha 4-5 fej lenne összekapaszkodva. Ez sem annyira tiszta, milyen lesz, de majd meglátjuk.

Salátát szoktak ilyenkor vetni (nekem ez most kimarad) és mákot is. Ez utóbbit lehet, hogy megpróbálom, ha kapok magot. Jó tanács: "A" szerint grízzel kell elkeverni a mákmagokat vetés előtt és akkor nem lesz olyan rettenetesen sűrű, hogy folyamatosan egyelni kelljen. Viszont a gyerekek szeretnek játszani a mákgubókkal (ez tapasztalat).

Valaki megmondhatná, hol lehet normális magokat venni. Vagy mindegy? Az is mindegy, hogy 70 forintba kerül egy zacskó mag vagy 4-500 ft-ba? Ötlet?

Ennyi volt az őszi veteményezés. Arra jöttem rá, hogy rengeteget kell még tanulnom, és a legjobb az lenne, ha nem a saját hibáimból kellene. Nagyon drukkolok, hogy tavasszal azért kikeljen egy-két dolog, mert - az ellenkezőjét hangoztatom ugyan, de - nagyon csalódott leszek, ha üres marad a kert. Mindenki drukkoljon!!!légyszí.

Már említettem, hogy L. ez alkalommal nem tartott velünk. Legutóbb, mikor a pincénél voltunk, jött három kismacska, akik közül a cirmossal nagyon összehaverkodott. Adott neki kaját, az meg végtelenül hálás volt, bújt, dorombolt-dörgölőzött és még azt is elviselte, hogy L evés közben lenyomkodja a cica hátát a földre (én sem értem, pontosan, miért, talán azért, mert enni ülve kell?). Ezt követően L-nek hirtelen eszébe jutott valami sürgős, futásnak eredt és nemes egyszerűséggel átesett a macskán. A kis cirmos eliszkolt és azóta nem láttuk. Biztos retteg valahol.

Fiatal földművesek, hol vagytok?? (V)

Eredetileg a veteményesünről akartam ma posztolni (ami késik, nem múlik, csak csúszik. Egy közléskényszerest nem lehet egykönnyen megállítani.), de olvastam Fűszeres Eszter blogjának legújabb bejegyzését (génmanipulált élelmiszerekről) és a kommenteket, így ma valami másról szeretnék írni. Nem a génmanipulációról.

Szóval, megvettük a földet, gazdálkodni akarunk, magunknak termelni, minden hepi, csak azt nem értem, miért mi vagyunk közel s távol a legfiatalabbak a környéken ezekkel a gondolatokkal? Az összes pinceszomszédunk legalább 25 évvel idősebb nálunk (de inkább többel), sokan vannak, akik már igencsak öregek és nem látni, hogy fiatalabb generáció is járna ki velük dolgozgatni. Hol van a korosztályunk? Vagy mi vagyunk koravének és öregesen gondolkozunk? (Azt olvastam, hogy 30 fölött már lehetetlenség teljesen kiiktatni a stresszt az életünkből, viszont meg lehet tanulni kezelni. Erre nem sok jobb módot ismerek a kerti munkálatoknál.)

Ahogy az az előző bejegyzésekből is kiderül, én se vagyok/voltam földmániás, de az ember változik. Észrevétlenül is sokat változtatott rajtam G (ha a férjed valamire nagyon lelkesedik, azt egy idő után nehéz közömbösen szemlélni) és biztos vagyok benne, hogy L születése is. Közhely, de már nem csak magamért vagyok felelős. Sajnos nem tudok 100%-osan bio környezetet garantálni a gyerekemnek (kivéve, ha elzárom a külvilágtól-de ez nem cél), de azért vannak törekvéseim az egészségesebb élete felé. Ehhez szerintem egy apró lépcsőfok lehet a saját termesztésű gyümölcs és zöldség felhasználása.

Szóval, a mai fiatalok mért nem gondolkoznak így? Mért van az, hogy van egy csomó eladó telek (szőlővel, jó állapotú házzal, veteményessel) a környéken fillérekért, de senkinek nem kell?

 Nekünk nagyon jó érzés az, hogy ez a pince az első, teljesen tehermentes, közös ingatlanunk, amit kizárólag a saját erőnkből vettünk meg.

Biztos könnyebb volt egy-két dolog régebben (pl. 30 éve), de szerintem nem lehet mindig mindenért a körülményeket okolni, az emberek is benne vannak. Sokat beszélgetünk G-vel arról, hogy most mért nem segítünk egymásnak úgy, mint rég? Tisztán emlékszem, hogy a szüleim már említett desedai telkén a hétvégi házunk alapjait Apu a barátaival, ismerőseivel ásta, akik aztán segítettek az építkezésben is. A nagyszüleim mátrai falujában is az volt a divat (amíg mindenki bírta erővel és egészséggel), hogy elmentek egymásnak segíteni az emberek (metszeni, szüretelni, szőlőt csomagolni, málnát szedni..stb.). És most? Érdekelne, hogy máshol segítik-e egymást a fiatalok munkával, mert felénk bizony nem divat. Mi se nagyon hívunk segítséget, minket se nagyon hívnak. Pedig vannak barátaink, ismerőseink. Van valakinek ötlete?

Nem akartam borongós bejegyzést írni, úgyhogy biztatnám a fiatalokat, akik kedvet éreznek: jöjjenek, vegyenek kis földeket itt, körülöttünk, gazdálkodjunk, segítsük egymást. Közben majd sokat röhögünk. Mi szoktunk:-)

Monkságok (V)

Leszögezném, nem vagyok Monk-függő, de abból a pár részből, amit láttam, leszűrtem a lényeget. A pasi kicsit kényszeres, tisztaság-és rendmániás, emellett imádja a derékszöget. Csak azért írok róla, mert nekünk is van ilyenünk a családban: G. Jó, annyira nem tisztaságmániás, viszont szereti, ha a világ a rendszer-logika-szimmetria-derékszög négyes keretein belül mozog. Ennek mik a jelei? Imád polcokat és bármit fúrni a falra, de én már rájöttem, hogy nem is a fúrás a lényeg, hanem sokkal inkább a mérés előtte. A centik, a vízmérték és a derékszögek. Vagy vegyük pl. a számítógépét. Mappák, almappák és az almappák almappái. Mindennek helye van. Aztán volt egy előző otthonunk, ahol a szőnyeg szélén állt (derékszögben) a kanapénk. Mi otthon voltunk a kis L-lel, G. hazajött a melóból és úgy ahogy volt, cipőstül-kabátostól-puszi nélkül odavágtatott a kanapé sarkához és megigazította!Mert elmozdítottuk!!Odalett a derékszög!!! 

Jó, belátom, G-nek nincs velem könnyű dolga: én elvagyok rendszer nélkül, csak tudjam mindennek a helyét (most nem vagdalkoznék olyan közhelyekkel, hogy a zseni átlát a káoszon:-D )

Erre a bevezetőre azért volt szükség, mert G-vel korán leszögeztük: a pincénél nem kell monkoskodni. Ott el lehet térni a derékszögtől. Neki ez egy terápia lenne. Eddig jól megy. Íme a szőlőnk:

(Két szőlővessző kibújt a drótok mögül. Hibáztak. Nem tudták, hogy ezt itt nem lehet.Meglakoltak.)
Íme a veteményesünk helye (G ásta):

És még megmutatnám a gyümölcsfáink helyét. Egy kedves ismerősünk ad gyümölcsfákat, szólt is, hogy hozza őket, csak G ásson nekik kb. 50x50x50cm-es gödröket. Nos, ő sem mérte, amikor csinálta, azóta sem ellenőriztük, de a látvány alapján nem hiszem, hogy nagy hibaszázalékkal dolgozott volna:-)

Zárójelben megjegyzem, hogy most pont úgy néz ki ez a sok gödör, mintha óriáspockok támadtak volna a területre. Mondtam G-nek, hogy kicsit meg kellene tréfálnunk a szomszédságot a gödrökkel, de azon kívül, hogy tegyük ki a "Kisállat Temető"-táblát, semmi kreatív nem jutott eszembe. Ez pedig elég morbid lenne.

Ja! G ásott egy "kiskertet" L-nek, aki már kicsit sokat segített nekem a veteményezésben, gondoltuk, talán pár szusszanásnyi időt nyernénk azzal, ha neki is lenne saját kis birtoka. Epret ültettünk bele L-lel. G megjegyezte, hogy máskor inkább szóljunk neki, mielőtt ültetünk valamit, majd ő elgereblyézi, hogy kinézzem valahogy..Mondtam neki, hogy ez a Bohém-kert. Itt nekünk mindent szabad. Nem mondanám, hogy belenyugvást láttam a szemében.

Szóval, a szimmetria élt, él és úgy néz ki, élni fog. Senki ne aggódjon, L és én - sokszor nem akaratlagosan ugyan,-  de megóvjuk a kertet és a pincét a túl sok derékszögtől :-D

U.i.: Az előző bejegyzésem végén ígértem, hogy írok a "majdnem-létszámhiányunk"-ról is. Nos, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen ártatlan megfogalmazás hatására pl. a Húgom egyből üzen, hogy "Mi történt??? L-t hagytátok el, vagy a Pocaklakó érkezett korábban?". Nos, semmi ilyen típusú dráma nem zajlott. Egyszerűen csak annyi az egész, hogy L tegnap délután bevonult a pincébe, megtelepedett az ablak mellett és közölte, hogy ő most itt megvárja a hóesést...Mondtam G-nek, hogy szerintem a gyerekünkkel egy pár hétig otthon nem kell számolnunk...

Az objektum (V)

Ó, hát, maga a terület nem éppen az x méter szer y méter egyenlő négyzetméter téglalap alakú földecske.

Szóval, az egész egy helyrajzi számon lévő, szerintem 3 elhatárolható területre osztható, külterületi ingatlan.

Van egy szinteltolásos házikó, egyik barátnőm szerint "rusztikusan lepukkant". Alul pince (14 m hosszú-állítólag ez jónak számít), tele hordókkal, előtte előkészítő helyiség-szerűség, valamiféle szőlőmunkálatokhoz (egyelőre fogalmam sincs mik ezek). Az emeletre lépcső vezet. Szépséges.

A felső szint 32 négyzetméter, két helyiség, állati lepukkant (a nagyobbik szobába nem is igazán megyünk be, mert félő, hogy beszakad alattunk). G tervezi, hogy mi majd itt fogunk egyszer aludni, lakni stb.de az nem most lesz. A lépcső tetején egyébként van egy kis terasz (közvetlenül a beomlott kinti budi mellett),

 én egyszer majd a távoli jövőben ide szeretném építtetni a kis kinti kemencénket. Dolce Vitáét imádom, hasonlóak az elképzeléseim:



Forrás: http://fozzunkolaszul.blogspot.com/search?q=polip

Ja, igen, az azért hozzátartozik a történethez, hogy a házban van áram. pont. Ennyit a közművekről.

Kinti budi beomolva, használhatatlan. Nem akarom eljátszani a városi libát, de nálam elég fontos szempont a vécé léte. Mi, lányok, máshogy pisilünk, ugyebár. G-nek nincs hiányérzete, szerintem titkon élvezi is a helyzetet. (Érdekes, hogy most, 30 évesen simán beérném egy kinti budival. Gyerekkoromban, amikor kijártunk a Szüleimmel a desedai telekre,  kizárólag akkor voltam hajlandó tiszteletemet tenni a szabadégi mellékhelyiségünkben, ha valamelyik ősöm előtte alaposan kisöprögette. és kidomesztoszozta. vagy kikromofágozta:-) 

Víz nyista: van közkút, ciszterna és 20 literes vizesballon, amit lehet cipelni. G-nek persze.

Azt sem hallgatnám el, hogy az épület egy domb tetején van, ahová visz ugyan földút, de a mi kocsink (jónevű, svéd márkájú, de nem kell irigykedni, 13 éves) sajnos alacsonyan ül és az alja igen gyakran leér a földútra, úgyhogy mostanság a közelben parkolunk és felsétálunk.

Közvilágítás nuku.

A házikónk tetején van még padlás is, engem jelenleg nem izgat annyira, hogy feljussak oda.

A kisház előtt terül el a szőlőlugasos terasz, kicsit málladozó vakolattal, mellette a földút (elvégre a szomszédnak is fel kell jutnia valahogy), majd lépcsőn lefelé vezet az út egy körcikk alakú földhöz. Nem hazudok, körcikk. Itt volt az a bizonyos alsóművelésű szőlő. Amit G kiirtott.

A körcikk alakú földből nyílik egy másik,hosszúkás földterület, 4 sor szőlővel, egy kis földterülettel és egy hatalmas mandulafával.

Szóval, ezek vannak. A rövid távú céljaink közt szerepel a szőlő rendbetétele (szakszerű metszés meg ilyesmik), a körcikken pedig veteményeskert, gyümölcsfákkal. Igyekszünk vegyszerszegényen gazdálkodni (nem, nem a kukacos cuccokra törekszünk, bár G szerint a kukacos gyümölcs pálesznek még tökéletes), megtermelni magunknak néhány zöldséget, gyümölcsöt, esetleg iható bort előállítani. Nagyokat főzöcskézni, barátokat hívni, és a megtermelt terményeket elrakni télire. Hosszú távon persze rendbe kellene szedni a házikót, hogy alkalmadtán ott tölthessünk egy hétvégét (G  szerint komplett nyarat, de ehhez még van mit javítani a komfortfokozaton).

Amint látható, jelenleg nem sokat értünk az egészhez, de lassan jön a tél, ami azért lesz jó, mert lehet tervezgetni, utánanézni dolgoknak, továbbképezni magunkat földművelésből.

Írok még majd a veteményes jelenlegi állapotáról, a bohém kertről, az óriáspockok támadásáról és arról, hogy majdnem létszámgondjaink lettek a legutóbbi pincelátogatásunk után...

A kezdetek (G)

Az előéletünk tényleg különbözik. Nekem annyi közöm volt az egész szőlő- és földműveléshez, hogy a Papám pincéjénél minden szüretkor csináltunk valami hú de hasznos melót. Én, még kisgyerekként inkább csak feltartottam a többieket, miközben az egyik rokon (már nem él szegény, és vagy jót, vagy semmit) "kabát" részegen üvöltözte: "Hol  vagytok Szatyrok???"- a sorok közt guggoló kendős öregasszonyokat kereste, hogy pakolják meg a puttonyát. Amikor nagyobb lettem (14+), megörököltem a rokon feladatkörét, és kb. ennyiben ki is merült az egész szőlészet-borászat. A bort nem ittam, mert nem ízlett, de azért valahogy minden évben elfogyott vagy 500 liter. Biztos elpárolgott...

V mindig azt mesélte nekem, hogy mekkora szívás volt a gyerekkora, mert állandóan csak szüretelt, és szüretelt. Néha olyan beleéléssel sajnáltatta magát, hogy komolyan elhittem, nem is voltak játékai gyerekkorában, minden szülinapjára metszőollót, névnapjára pedig egy kiló rézgálicot kapott. Már együtt voltunk kb. 2 éve, amikor részt vettem az egyik családi-baráti szüreten a Mátrában. Tényleg nem volt egyszerű az egész művelet, volt egy-két igen érdekes arc, azt már tényleg csak megemlítem, hogy mindenkinek van a faluban ragadványneve, aminek semmi köze az eredeti nevéhez, foglalkozásához, életéhez...(Szóval azon a környéken van egy két érdekes szokás, majd egyszer erről fogok egy könyvet írni).

2011. Március. Igen, rátaláltam az objektumra. Amit rólam tudni kell, hogy én mindig érzelmi alapon döntök. V azt mondta, hogy felejtsem el, púp a hátunkra. De én akkor már tudtam, hogy fogom megszerezni úgy, hogy a végén ő még jobban akarja, mint én.

Ez maradjon az én titkom......

2011. július 19. Megvettük. Másnap nekiláttam a dzindzsás kiirtásának, ami azt jelentette, hogy a felső udvaron lévő, kb. 400 tőke alsó művelésű, erősen elhanyagolt állapotú szőlőt kivágtam egy szál csákánnyal. (na azért ez leírva elég pikk-pakk hangzik, a valóságban pont egy hónapig tartott).

Emellett az alsó, kordonos, rizling "típusú" szőlőt kis családi segítséggel kiganyéztuk, ott a gaz a sorok között nagyobb volt, mint maga a szőlő...

 ...és megkezdődött a gazdálkodás, birtokbitorlás, vagánykodás (haveri körben, hogy nekem saját borom van, meg lesz, meg ilyenek). V-vel megállapodtunk a legfontosabb dologban: A birtok lesz értünk, és nem fordítva. Tartjuk. Imádjuk, kikapcsol, értelmet ad sok mindennek. Én szabályosan rosszul vagyok, ha eltelik úgy egy hét, hogy nem tudok kimenni (valamikor dógozni is köll). Szóval elhatároztuk, hogy lesz itt minden, amit szeretünk (megenni), de nem leszünk a hely rabszolgái.

Papámtól kaptam pénzt, hogy vegyek rajta valamit, ami a munkámat segíti a birtokon. Lett belőle egy '68-as vörös ördög. Íme:

Részemről innen folytatom, de most átadom a billentyűzetet V-nek.

G.

A kezdetek (V)

Az előéletünk különbözik. Az én gyerekkoromban aktívan jelen volt a föld, mint művelendő terület és szívből utáltam. Szinte soha nem mentem ki a kertbe, a  gyümölcsöt, zöldséget mosottan, tányéron szerettem. A nagyszüleimnek a Mátrában volt - szerintem - sok szőlője, na az volt igazán borzasztó. Tizenévesen jártam szüretelni, egész emberként számoltak velem, megkaptam egy jó hosszú sor egyik felét feladatnak, másik oldalon Papával (aki nagyon alapos szüretelő, de nem gyors). A többi soron a családtagokkal keveredtek az ex-téeszcsések (nem alaposak, viszont gyorsak). Lényeg az, hogy mi mindig utoljára értünk ki a sorból. Aztán Apu macerája a szőlő leadásával, amiért minden évben meglepetésszerűen kevés pénzt kaptak a nagyszüleim. Annyira értelmetlennek találtam az egészet, hogy az egyetemi szakdolgozatomnak is az lett a témája, hogy hogyan kellene kiirtani azt a szőlőt, támogatják-e a kivágását. A diplomaosztómon még poén volt, hogy ajándékként szőlőterületet kérek.

G gyerekkora földművelésügyileg lájtosabb volt. Állítólag volt párszor szüretelni (na, nem a beleszakadós fajtából), és volt napszámban is a Mamájával. Rég volt. Vagy már akkor is imádta, vagy nem emlékszik a rossz részekre. Ez azonban nem változtat az elméletemen: szerintem neki ez kicsit kimaradt a gyerekkorából. Ezért lelkes.

G kezdte el pedzegetni a témát. Képeket mutogatott a neten. Nem reagáltam agyon a dolgot, elég gyakran pedzeget ezt-azt, sok az ötlete, na. Még hideg volt, nemrég költöztünk a baranyai kisvárosba, ő meg egyből talált egy kis földet a város határában, amit meg lehetne venni. Így, a lakáshitel felvétele után, nem kívántam keresni a forrást, hogyan lehetne újból eladósodni. Jegeltük a témát.

Nem állt le. Nem volt erőszakos, de a bizti kedvéért kivitt a helyszínre minket.Tervezgetett, mutogatott, álmodozott. L megállíthatatlanul lelkesedett (ez persze nem mérvadó, arra is lelkesedik, hogy legyen hiúz a szobájában), fetrengett a földön, lepkéket kergetett, kacagott.

Nem részletezem a kérdéseket, válaszokat, nehézségeket. Nyár közepére a miénk lett. Abba próbáltam kapaszkodni, hogy végül nem kellett hitel. G dolgozott, ahogy csak bírt, gyűjtögetett, ráadásul a két részből álló terület egyik részét nem vettük meg (=olcsóbb is lett). Így kezdődött.